Cape Cod Living Rood / Cape Cod nappali

This Cape Cod Living Room was made for the 19^th Hungarian Doll, Bear and Miniature Contest.

My aim was to create something modern, clean and fresh, which at the same time is cozy and calm. I chose to make a Cape Cod interior, because Cape Cod brings back lovely memories. The New England houses and interiors are not completely strangers to the Hungarian audience, as they can be seen in different films, though the style itself is not used in Hungary.

I wanted to create a room so realistic to be mistaken with a real life interior. Therefore I added tiny details: there is a door on the left side, which leads to the imaginery hall and kitchen (the effect was created by a photo). I used the same type of door as the one appears on the photo behind the door. This was the reason behind building a veranda as well: the right wall of the room is basically a huge glass surface, which is divided to 4 equally measured glass panels, 2 windows and a 2-panel sliding door (a working one). We can step onto the veranda which is furnished with Adirondack chairs and table. Fresh seafood is served: lobster, shrimps and oysters with white wine. I chose a photo as background, printed it on printable foil and place it onto acrylic glass. It is “glued” to the acrylic by the electrostatics. I created the banisters to slightly match with the ones on the photo, therefore I can cheat the eye and make the audience believe they can see a real room with a scenery. I chose the acrylic glass, because this way the room gets natural lights, which makes the veranda and the scenery more realistic.

For the room I made a research about the colour schemes of the Cape Cod style, and decided to use light blue and white for the clean and calming effect with a walnut floor boarding. Wainscoting was very popular in the area, therefore the lower half of the walls are covered with white wood panels and the top half is painted with a light blue paint. The back wall is a large built-in shelf section divided by the huge fireplace. As I went for the clean effect, the fireplace is simple, the inner side got a dark steel grey colour with soot blurs here and there. I used flickering LEDs to create the fire effect and cut and tear the wood just like the real size ones, then burnt them with torch and glued one by one into place. I decorated the mantelpiece with FIMO seashells, oyster shells and starfish. The large mirror got walnut frame, which is matching with the floor; on the photos I covered the mirror with silver foil, so the picture in the mirror didn’t give away the scale of the room when I took the photos.

Lighting: I used only LEDs to illuminate the room. The ceiling spotlights are 3 mm warm white LEDs, the ceiling light is a 3 mm warm white LED as well, I made the chandelier with using a glass form and several jewellery items. The shelf lighting was created with 1 mm nano LEDS, hide into the bottom of the shelves. As for the table lamp, I used a tiny bottle, drilled a hole into the bottom for the wire, then filled the bottle with decorating sand and FIMO shells, silver soldered a lampshade holder and covered it with fabric.

Furniture: to break the modern feeling, I decided to use an old trunk as coffee table. I built the trunk from walnut, then painted and aged, finally decorated it. The sofa and armchairs are made of birch plywood (6 layers/3 mm) and upholstered with a scaled down Ralph Lauren fabric (almost every fabric is from different RL maritime collections). All of the cushions and pillows are hand sewn. I wanted to have a cozy leather armchair in the room, which is comfortable enough to read a good book while sitting in it. I chose pale blue leather, which matches with the base colour of the room. I placed it strategically in front of the bookshelves.

I completed the furnishing with a small white table which holds the table lamp and decorated with seashells as well.

Decoration: every item in the room – except the books – are seashore related I wanted to keep the room in style for the overall effect. I chose photos about Cape Cod lighthouses to hang them on the wall, an old map of the Cod with some vintage postcards and photos to put onto the shelf, preserving bottles filled with shells, I painted simple glass vases to blue to match with the interior and give the feeling of the water, made fish from FIMO as modern sculptures, used jewellery items as shell shaped plates and some blue candles. Finally I made a tiny old toy ship and a steering wheel. I prepared several well worn books and magazines to add life to the interior. As final touch I made food for the inhabitants: peanut butter bars, maple-pecan pie and whoopie pies.

As every item is handmade, it took two and a half months to create the room, which finally won the 1^st prize on the contest.

I hope you like it :) 

Have a lovely day,

Orsi

****************************

A Cape Cod nappali a 19. Magyar Babakészítési versenyre készült 2015. nyarán.

Az volt a célom, hogy létrehozzak egy modern, tiszta és friss enteriőrt, amely ugyanakkor kényelmet és nyugalmat sugároz. Cape Cod kellemes emlékeket idéz, ezért választottam ezt a stílust. Bár a New England stílusú házak és belső terek nem teljesen ismeretlenek a magyar közönség számára, hiszen számos filmben láthatóak, maga a stílus nem honosodott meg Magyarországon.

Olyan tökéletes miniatűrt akartam alkotni, ami összekeverhető egy valódi lakásbelsővel. Ezért kerültek bele olyan apró részletek, mint a bal falon található ajtó, ami a képzeletbeli előtérbe és konyhába nyílik (a hatást egy, az ajtó mögé került fotóval teremtettem meg). Ugyanazt az ajtótípust használtam, ami a fotón is megjelenik, ezzel összhangba hozva az enteriőrrel. Ugyanez volt az oka a veranda építésének is: a szoba job fala gyakorlatilag egy üvegfal 4 egyenlő panelre osztva, 2 ablakra, és egy kétpaneles tolóajtóra (egy működő tolóajtóra). Kiléphetünk a verandára, amit Adirondack székekkel és egy faasztallal tettem otthonossá. A tenger gyümölcseiből falatozhatunk, homárból, rákból és friss osztrigából fehérborral kísérve.  Kilátásként egy tengerparti fotót használtam fóliára nyomtatva, ami elektrosztatikusan tapad meg az akrilüveg külső falon. A fakorlát némileg passzol formában a fotón láthatóhoz, így tökéletesen illeszkedik egymáshoz az épített belső és a fotón szereplő külső tér. Azért esett a választásom az akrilüvegre, mert a természetes fény így beömlik a verandára, és még realisztikusabbá teszi azt.

Kutatást végeztem a Cape Cod stílusra jellemző színek terén, és a szoba alapszíneiként a világoskék és a fehér mellett döntöttem a tiszta és megnyugtató hatást kedvéért, a padló pedig diófából készült.

A lambéria igen népszerű Cape Cod-on, ezért a falak alsó részét fehér lambériával borítottam, a felső részeken pedig világoskék festést alkalmaztam. A hátsó falat hatalmas, beépíett könyvespolc borítja, amit a nagymérető kandalló tör meg.

Mivel letisztult hatást kívántam elérni, így a kandallót egyszerű fehérre festettem, a tűztér sötét acélszürke színt kapott koromfoltokkal. Villogó LED-ekkel értem el a tűz pislákoló hatását a kandallóban, a fadarabokat úgy hasítottam ki, ahogy a való életben látjuk, egyenként égettem meg őket, és ragasztottam a helyükre.

A kandallópárkányt FIMO kagyló- és osztrigahéjakkal, tengeri csillagokkal díszítettem. A kandalló feletti tükör a padlóval egyező diófa keretet kapott. A fotókon ezüst fóliával van borítva, hogy a benne tükröződő kép ne leplezze le a szoba valódi méretét.

Világítás: A szoba megvilágításához kizárólag LED-eket használtam. A mennyezeti spotlámpák és a csillár 3 mm-es melegfehér LED-del működik, a csillárt üvegből és ékszeralkatrészekből készítettem. A polcokat 1 mm-es nanoLED-ekkel világítottam meg, melyek a polcok aljába vannak mélyesztve. Az asztali lámpához egy apró üveget használtam fel, melynek aljába lyukat fúrtam a vezetéknek, majd az üveget homokkal és FIMO-ból készült kagylókkal töltöttem meg. A lámpabúra alapja vasból készült keményforrasztással, és a díszpárnákkal azonos textillel borítottam.

Bútorok: hogy a túl modern érzést megtörjem egy kicsit, egy öreg ládát használtam dohányzóasztalként. A ládát diófából készítettem, festettem és öregítettem, végül bronz rátétekkel díszítettem. A kanapé és a fotelek nyír rétegelt lemezből készültek (6 réteg/3 mm), és méretre kicsinyített Ralph Lauren textilekkel kárpitoztam őket (majdnem minden textil különböző Ralph Lauren tengeri témájú kollekciókból származik). Minden párna és székpárna kézzel varrott. Mindenképpen akartam egy kényelmes, bőr karosszéket látni a szobában, ami kényelmes ahhoz, hogy egy jó könyvvel belekucorodjunk. Világoskék bőrt választottam a kárpitozáshoz, ami illeszkedik a szoba alapszínéhez, az elkészült karosszéket pedig a könyvespolcok elé, az ablakhoz helyeztem, ahol a polcoktól és kintről is elég a fény az olvasáshoz.

A berendezést egy fehér asztalka egészíti ki, amin az asztali lámpa helyett kapott, és amit szintén kagylókkal díszítettem.

Dekoráció: a szobában helyet kapott tárgyak – a könyveket kivéve – a tengerpartot idézik, mivel nagyon szigorúan stílusban akartam tartani a szobát az összhatás kedvéért. A falakon elhelyezett képek Cape Cod világítótornyait ábrázolják, a polcra régi térkép, öreg képeslapok, fotók kerültek, valamint üvegek kagylókkal töltve. A polcra helyezett üvegeket egységes kékre festettem a harmónia okán, így összhangban van a szoba színével, és a színük a vízre emlékeztet.  A modern halszobrokat FIMO-ból készítettem, csakúgy, mint az apró gyertyákat. Végül elkészítettem egy öregnek tűnő játékhajócskát, egy kormánykereket, több tucat megviselt könyvet, valamint magazinokat az asztalra, hogy életet leheljek az enteriőrbe. Végső simításként süteményt “sütöttem” a lakóknak: mogyoróvajas kekszet, juharszirupos-pekándiós pitét, whoopie pie-t.

Mivel a szoba minden egyes darabja kézzel készült, a megalkotása 2,5 hónapot vett igénybe, és elnyerte a verseny első díját.

Remélem tetszik,

szép napot nektek,

Orsi

Van Utrecht

A dear friend asked me months ago about how familiar I am with the 17th century Dutch still lives. I told him about my long visits to the Prado in Madrid and the Rembrandt and the Golden Age exhibition I visited weeks earlier and babbled about how amazing some of the still lives would look in miniature. It turned out he wanted that exactly. He sent me a photo about a Van Utrecht painting and asked me to recreate the food on the painting in miniature. I was lucky enough to find a lovely lady, Dóra Lovass, who happened to work in the Museum of Fine Arts in Budapest, and who helped me to find out more about food symbolism – the meaning of the food and objects on the still lives. Though I knew this and that about the topic previously, it was a really helpful and enjoyable lecture.

As the house, which will contain this scene won’t be ready for another year, I made only the food, and the owner will assembly the “picture” together.

Here are some photos about this journey, and the original, which was the base material.

I hope you like them!

Have a lovely day,

Orsi

**********************************

Egy kedves barátom néhány hónappal ezelőtt megkérdezte, hogy mennyire ismerem a XVII. századi Holland csendéleteket. Elmeséltem neki a madridi Pradoba tett hosszú látogatásaimat, és a néhány héttel korábban megnézett Rembrandt és az Arany évszázad kiállítást, és beszéltem arról, hogy néhány csendélet milyen mesésen mutatna miniatűrben. Kiderült, pontosan ezt akarja. Küldött egy fotót egy Van Utrecht festményről, és megkért, hogy alkossak meg minden ételt, ami a képen látható. Olyan szerencsés voltam, hogy Lovass Dóra, a Szépművészeti Múzeum muzeológusa fogadott, és előadást tartott nekem az ételszimbolikáról – arról, hogy mi is a csendéleteken látható ételek mögöttes jelentése. Bár korábban is tudtam ezt-azt a témáról, Dóra segítsége igen értékes volt.

Mivel a ház, amiben a jelenet helyet kap, még egy évig nem készül el, így én csak az ételeket készítettem el, és a tulajdonos fogja összeállítani a „képet”.

Íme néhány fotó erről a projektről, természeten az eredeti Van Utrecht képpel egyetemben, remélem tetszenek.

Csodás napot kívánok,

Orsi

Mainly Metal / Főként Fém

I know I didn’t post anything in the previous months, but my life was about work, work and more work.

I worked on a project for an animation studio, but I can’t give away anything about it. Then I worked on an amazing project for a collector: a Van Utrecht painting in 3D. I prepared the food and he will put together the scene, but I will write a separate post about that.

After that I worked mainly with metal, and this is the topic of this post. I fell in love with wrought iron more than 20 years ago. I adore the curves, the flowery shapes, the airy and beautiful feeling it creates. Funny that such a hard work with flames, fire, hammer and metal creates something utterly graceful and light structure. When I started to work with metal 7 years ago I didn’t think I would be able to create anything like that and I still have a long way to go, but I love every minutes I spend with planning, drawing and soldering, then painting and finishing every item I make.

This time I made simply chaise longues, which suitable for reclining in the garden or a sunroom, The Artist's Bed from a Montmartre studio, simply children beds and intricate, luxury beds with lavish mattresses. As bonus I post 2 photos about candleholders as well. 

I hope you like them :)

Have a lovely spring day,

Orsi

**********

Hónapok óta nem blogoltam, bocsássatok meg érte, de az életem munkából, munkából és még több munkából állt.

Dolgoztam egy animációs projekten, amiről nem árulhatok el semmit. Majd egy mesés munkán egy gyűjtő számára: van Utrecht egyik festményén 3D-ben. Én készítettem az ételeket, ő állítja majd össze a jelenetet, ha a ház is elkészült hozzá. Tervezek egy posztot erről, ha megkapom a beleegyezést hozzá.

Ezt követőn főként fémmel dolgoztam, ez a mai poszt témája is. Bő 20 éve estem szerelembe a kovácsolt vassal. Imádok a kanyargó íveit, a virágformákat, a légies és gyönyörű hatást, amit megteremt. Vicces, hogy tűzzel, lánggal, kalapáccsal, kemény munkával egy fémből milyen könnyed, kecses formákat lehet megalkotni. Mikor 7 évvel ezelőtt fémmel kezdtem dolgozni, nem gondoltam, hogy valaha is képes leszek hasonlót létrehozni, és ma is tudom, hogy hosszú utat kell még megtennem, de minden percet imádok, amit tervezéssel, rajzolással, hegesztéssel, festéssel töltök.

Ez alkalommal egyszerű chaise longue-okat mutatok nektek, amik kiválóak a kertben vagy a télikertben való pihenésre, A Művész ágyát egy montmartre-i kislakásból, aztán egyszerű gyerekágyakat, végül bonyolult mintájú, túláradó ágyakat mesésen puha matracokkal. Bónuszként pedig két fotó a hatalmas gyertyatartókról. 

Remélem tetszenek :)

Csodás tavaszi napot kívánok nektek,

Orsi

Előadás a miniatűrökről - január 23.

Boldog Új Évet minden kedves olvasómnak!

Ez egy rövid bejegyzés csupán arról, hogy jövő héten pénteken, január 23-án délután 3 órakor előadást tartok a miniatűrökről a Kiss Áron Magyar Játék Társaság szervezésében, a Társaság 1118 Budapest, Orlay u. 2/b. alatt lévő klubházában.
Akinek kedve van, és teheti, szívesen látjuk.

Szép napot,
Orsi

Boldog Karácsonyt!

Ezzel a mesével szeretnék boldog Karácsonyt kívánni minden olvasómnak, akik idén kitartottak mellettem.

Nagyapa meséje

A fiú hétévesforma lehetett, sovány, maszatos arcú. Ruhái szakadt rongyként lógtak rajta, bakancsa orrán besüvített a jeges, téli szél. Sötét alkony volt már, a város utcáin gázlámpák égtek, a házak ablakaiból karácsonyi gyertyák pislogtak.

A cukrászüzlet kirakatánál állt a kisfiú, bakancsába befolyt az olvadt hó. Piszkos kezeit a kirakatra nyomta, úgy bámult befelé, a csodák fahéjillatú világába. Az üzletben hangos vásárlók adták egymásnak a kilincset: elegáns urak bonbont és édes süteményt vásároltak szívük hölgyének, jóillatú dámák marcipán- és csokoládéfigurákat vettek kisgyermekeiknek, fiatal cselédlányok cukrozott gyümölcsöt vittek a karácsonyi pudinghoz, kifutófiúk hatalmas csomagokat cipeltek magukkal.

A kisfiú izgatottan bámulta a benn zajló nyüzsgést. Bámulta a süteményeket, a marcipánfigurákat, s minden ajtónyitásnál nagyott szívott az utcára kiszökő vanília- és fahéjillatú levegőből. Kezét vörösre csípte a fagy, de lélegzete megolvasztotta az üvegen burjánzó jégvirágokat.

A férfi a szemközti házban lakott. Megkeseredett agglegény volt, úgy negyven esztendőt számlált, élete óráit egyedül morzsolta, mint rózsafüzéren a gyöngyszemeket. Magas, ösztövér alakjától riadtan szaladtak el a gyerekek, bár szigorú arcát, nagy orrát jótékonyan leplezte arcába hulló, félhosszú fekete haja. Sötét pillantása felnyársalta a kíváncsiskodókat, szemének fekete kútja megrémítette az asszonyokat. William Whetherby magányos ember volt, aki nem vágyott mások társaságára. Napjait kutatással, olvasással és írással töltötte, Severin Screenshaw álnéven vegyészeti témájú könyveket publikált. Házvezetőnőjén és kiadóján kívül senki nem tudta, hogy a híres vegyész, ki gyűlöli a nyilvánosságot, nem más, mint Mr. William Whetherby.

Whetherby az ablaknál állt. A szoba sötétje leplezte alakját, ahogy a kisfiút nézte. A fiúcska harmadik napja állt a cukrászüzlet előtt. Ruhája szakadt, kikandikálnak vékony karjai, lábai, miket vörösre festett a hideg. Lábán felnőttnek való bakancs, csoda, hogy járni tud benne. Arcát az üveghez szorítja, úgy leskelődik. Az emberek nem vesznek tudomást róla. A karácsonyi sürgés-forgásban senkit nem érdekel egy piszkos, csenevész gyerek.

Whetherby a megszokottság mozdulataival kimegy a hallba. Felveszi csizmáját, felöltőjét, és kilép az ajtón. Csizmája ütemesen koppan, ahogy lépdel lefelé a lépcsőn. Átmegy a jeges úton, s ott áll a cukrászda előtt, néhány méternyire a fiútól.

- Hé, fiú! – szólítja meg határozott hangon.

A kisfiú megmerevedik a hangtól, ijedt szemmel bámul a fekete férfire.

- Kisfiú, mit keresel te itt? Hol vannak a szüleid?

A fiú teste remegni kezd, tán a hidegtől, tán a férfi hideg hangjától. Ijedten megfordul, és szaladni kezd. Nem veszi észre a közelgő díszes hintót. A kocsis próbálja megfékezni a lovakat, de a patkók csúsznak a jeges utcaköveken. A fiú nekiszalad a kocsinak, apró teste a levegőbe emelkedik, s pár méterrel odébb egy összefagyott hókupacra zuhan. Whetherby kétségbeesetten rohan a gyermekhez. A kisfiú arca hideg és sápadt, mintha elszállt volna belőle az élet. Az emberek kirohannak a cukrászdából, s a tömeg sustorogva tárgyalja meg a történéseket. Whetherby karjaiba kapja a fiú törékeny testét, és sietve megindul vele a ház felé. Ahogy felfelé szalad a lépcsőn, érzi, ahogy a kis test egyre hidegebbé válik.

Házvezetőnője, Mrs. Rossiter az ablakból látta, hogy gazdája vette gondjaiba a gyermeket, így Whetherby nyitva találta az ajtót mire felért. Mrs. Rossiter a pamlagon ideiglenes fekhelyet készített, ahová Whetherby óvatosan letette a gyermeket.

- Mrs. Rossiter, hívja le kérem Langdon professzort a harmadikról!

A dundi Mrs. Rossiter úgy szedte a lábait, hogy levegőt sem kapott, mire megállt Langdon professzor ajtaja előtt.

A professzor alig tudta kivenni a zaklatott házvezetőnő szavait, de felkapta táskáját az ajtó mellöl, s már sietett is lefelé a lépcsőn, nyomában a pihegő Mrs. Rossiter-rel.

Whetherby idegesen mondta el a történetet, míg Langdon doktor a fiút vizsgálta.

- Átkozottul szerencsés gyerek Whetherby, átkozottul szerencsés! Kificamodott a bokája, és megsérült a feje, de különben megúszta az esetet. Hanem Whetherby, ez a gyerek napok óta nem evett rendes ételt, és teljesen át van fagyva. Ez sokkal jobban aggaszt, mint a sérülései. Mit tud róla Whetherby?

- Nem tudom hol vannak a szülei, vannak-e egyáltalán Langdon, de ha vannak, nem értem hogyan hagyhatják, hogy ez történjen vele. A gyerek itt marad, amíg ki nem derítem hová tartozik.

Mrs. Rossiter lépett a szobába, s közölte, hogy a vendégszobában megágyazott a gyermeknek, de előbb meg kell mosdatnia. Egy tálban meleg vizet hozott és puha gyolcsot, óvatosan végigmosta vele a csontsovány gyermektestet. Mikor a fiú tiszta volt, elővette Mr. Whetherby egy régi ingét, rövidebbre vágta az ujjait, és ráadta a gyermekre. Mr. Whetherby karjaiba vette a fiút, ahogy valami különösen értékes, szívének drága kincset tart az ember, és elindult a vendégszoba felé. Gyengéden az ágyra tette a kicsi testet, és betakarta. Langdon elment, de megígérte, hogy másnap benéz. Mrs. Rossiter elindult vacsorát készíteni, Mr. Whetherby egy széket húzott az ágy mellé, leült, és nézte a sápadt arcot.

Mrs. Rossiter szólt, hogy a vacsora tálalva, de ő csak némán intett, s visszafordult az ágy felé. Így találta őket a reggel: a fehér párnákon egy borzas, fekete, kipirult gyermekfej, a széken egy sápadt, fekete férfi, fehér ingmellre bukott fejjel.

Mrs. Rossiter lépett a szobába, s ura vállára tette a kezét.

- Mr. Whetherby, uram, kérem ébredjen! – a férfi felriadt, álmos tekintettel nézett a pirospozsgás asszonyra.

- Mrs. Rossiter!

- Uram, mindjárt nyolc óra, asztalon a reggelije. Ennie kell valamit uram, hisz' nem is vacsorázott.

- A fiú, Mrs. Rossiter, a fiú....

- A fiúval minden rendben lesz Mr. Whetherby, nézzen csak rá.

Mr. Whetherby az ágyra tekintett: az este még sápadt arcocska az alvástól kipirult, a fekete haj borzas sündisznóként meredezett a fején. A kezébe vette a kicsi kezet, amin nyoma sem volt az előző napi hidegnek.

- Miért nem ébred még fel?

- Mr. Whetherby, ki tudja mikor aludt utoljára ágyban, hagyja, hadd pihenjen, jöjjön reggelizni.

- Nem mozdulok innen, amíg ez a gyerek fel nem ébred! Az én hibám, hogy baleset érte! – szólt ingerülten.

- Mr. Whetherby, ön csak segíteni akart.

- Mrs. Rossiter, én kergettem ezt a gyereket a kocsi alá, a legkevesebb, hogy nem hagyom magára! – kelt ki magából a férfi.

- Rendben uram. – adta meg magát az asszony. Halkan becsukta az ajtót, s visszavonult saját birodalmába, a konyhába.

William Whetherby felállt a székből, hogy kinyújtóztassa elgémberedett tagjait. Pocsék éjszakája volt. Ült a kisfiú ágya mellett, nézte a sápadt arcocskát, a csontsovány sziluettet a takaró alatt. Újra és újra maga előtt látta a kisfiú rémült, tágra nyílt szemeit, ahogy félelemmel telve meredtek rá. Az ablakhoz ment, és a cukrászüzlet kirakatát nézte. A bolt még zárva volt, de a kirakat túloldalán serényen sürögtek-forogtak az eladólányok. Pillantása tovább vándorolt az útra, majd a hóbuckára, amiben mély lenyomatot hagyott a gyermek teste. Arcát a kezébe temette, testét görcsbe rántotta a kétségbeesés. Ő lesz az oka, ha ezzel a gyerekkel bármi történik. Égő szemekkel rogyott le a székre, hogy tovább őrizze a gyermek álmát. Újra tenyerébe fogta a piciny kezet, ijedten vette észre, hogy az megint jéghideg. Persze – eszmélt fel –, hiszen a kandallóban rég elhamvadt a tűz. Felállt, felszította a tüzet, néhány fahasábot dobott rá, s csak mikor lobogtak a lángok, ült vissza a székre. Fekete szempár nézett rá az ágyból.

- Felébredtél végre? Hogy érzed magad kisfiam?

A gyermek rémülten nézett rá, éppen, mint a cukrászüzlet előtt, s próbált elrejtőzni a takaró alatt.

- Ne félj tőlem kisfiam, nem bántalak! Sajnálom ami történt!

A fiú félénken kidugta fejét a takaró alól.

- Én Mr. Whetherby vagyok, téged hogy hívnak fiam?

- Ben... Ben vagyok uram. – hangzott a halk felelet.

- És hol vannak a szüleid Ben?

- A Jóistenkénél vannak uram, a nagymama mondta.

- És hol a nagyanyád kisfiam?

- Ő is a mamáékkel van ... uram. – suttogta a kicsi.

- És ki vigyáz rád fiam?

- A nagymama ... vigyázott.. de mióta angyal lett, onnan fentről vigyáz rám a mamával, meg a papával.

Whetherby elfordította a fejét, hogy leplezze az arcára kiült érzelmeket.

- Jól van Ben. Mrs. Rossiter mindjárt hoz neked enni.

Mr. Whetherby elhagyta a szobát, hogy megkeresse a házvezetőnőt.

- Mrs. Rossiter, a fiú felébredt. Bennek hívják, árva. Vigyen be neki ételt, nekem el kell mennem. – azzal otthagyta az elképedt asszonyt.

Lóhalálában vágtatott le az emeletről, az utcán leintett egy kocsit. Most itt a lehetőség, hogy jóvátegye amit a fiú ellen elkövetett – ez járt a fejében. Először egy szabóhoz hajtatott, ruhákat vásárolt, néhány hálóinget, két házzal odébb, a cipésznél két pár új cipőt. Onnan egy játékboltba vitt az útja, kiválasztott egy vonatot és egy hintalovat, s egy küldönccel hazaküldte őket. A főtéren hatalmas fenyőfára tett szert, a kocsist megkérte vinné haza a többi csomaggal együtt, míg ő maga a cukrászüzlet felé vette az irányt, ahol egy hatalmas tálcát telepakoltatott ínycsiklandó, krémes-habos süteményekkel.

Hazasétált, s felballagott az emeletre. Már az ajtó előtt hallotta Mrs. Rossiter lamentálását, ahogy a küldönccel vitázott:

- Ne ide tegye, hanem oda, maga szerencsétlen!

Mr. Whetherby éppen felakasztotta a felöltőjét, mikor a paprikavörös küldönc kicsörtetett a konyhából, nyomában a házvezetőnővel. Hogy elejét vegye az asszony panaszáradatának, megkérdezte hogy van a gyerek.

- Alszik. – vakkantotta Mrs. Rossiter, majd megenyhülten folytatta – Megevett egy tál húslevest és most alszik. De mi ez a rengeteg csomag uram?

- Mrs. Rossiter, a fiú árva. Amíg nem tudjuk hová való, velünk marad. Ennek a gyereknek tán sosem volt igazi karácsonya, majd én gondoskodom róla, hogy végre legyen. – jelentette ki a férfi.

- Mintha bizony magának lett volna... – dohogott Mrs. Rossiter magában, de lelke mélyén örült, hogy a mogorva házúr szíve körül olvadni kezd a jég.

A férfi behurcolta a nappaliba az ajándékokat. Egy vödörnyi szénbe állította a fenyőfát, kezét össze-vissza szurkálták a fa hegyes levelei. Mrs. Rossiter lépett a szobába, karján hatalmas tállal. A tálban mézeskalácsok, habcsókok, aranydiók és gyertyák voltak.

- Honnan szerezte ezeket a kincseket Mrs. Rossiter?

- Nekem is lehetnek titkaim, uram. – mosolygott jóindulatúan az asszony, azzal hozzáfogott felaggatni a fára a mézeskalácsokat. Mr. Whetherby bement a vendégszobába, a fiú úgy aludt a szelíd alkonyatban, mint egy angyal. Néhány percig időzött a betegágynál, majd visszament a nappaliba, ahol a házvezetőnő éppen az utolsó aranyozott diókat akasztotta fel a fenyő ágaira.

A férfi a fa alá tette a hintalovat és a kisvonatot.

- Mondja Mrs. Rossiter, mit szólna ahhoz, ha meglepnénk a gyermeket ma este? Kérem, itt a nappaliban terítsen, és étkezzen velünk ön is. Az a karácsonyi liba bőven elég három embernek. Ha mindennel elkészültünk, áthozom a fiút.

A házvezetőnő sosem látta ilyen izgatottnak Mr. Whetherby-t, pedig idestova tizenöt esztendeje szolgált nála. Jó órával később Mrs. Rossiter kiment a konyhába, hogy feltálalja a libát. Mr. Whetherby a vendégszobába indult, hogy kihozza Benjamin-t.

A szobába lépve a szíve is megállt egy pillanatra: az ágy üres volt. Odalépett, felforgatta az ágyneműt, de a kisfiú nem volt sehol. Hová tűnhetett a gyermek, hiszen járni sem tud?

Pillantása az ablakra tévedt, ott állt a fiúcska, az ő hajdani ingében, ami szánalmasan nagy volt rá, a gázlámpák fénye átsütött az ingen, és megvilágította a sovány kis alakot. Fél lábon állt a fiú, arcát az üveghez szorítva bámulta a cukrászüzlet kirakatát. Olyannyira elmerült álmaiban, hogy észre sem vette a szobába lépő férfit. Whetherby két lépéssel a fiú mögött termett, és óvatosan karjába vette a gyermeket, aki a rémülettől összerándult.

- Ne félj fiacskám, nem bántalak. – suttogta a kicsi testnek, ami nem hagyta abba a remegést. – Gyere fiam, átmegyünk a másik szobába vacsorázni, Mrs. Rossiter libát sütött.

Azzal magához ölelte a gyermeket, és elindult vele a nappali felé. Gondosan úgy fordult, hogy a kicsi ne láthassa a fát. Letette egy karosszékbe, bebugyolálta egy puha takaróval, majd a karácsonyfa felé fordította a széket. A fiúcska szeme tágra nyílt, ahogy megpillantotta a feldíszített, fénybe borult karácsonyfát. A gyertyák tört fényeket rajzoltak a falakra, a kicsi arcán könnycseppek ragyogtak, megannyi drágakő. Mikor a gyertyák félig égtek, Mr. Whetherby felkapcsolta a lámpákat, és odament a karosszékhez.

- Nézd Ben, a Jézuska ajándékot hozott neked!

A fiú hitetlenkedve nézett rá.

- Nekem uram? De a Jézuska csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot! Én nem voltam jó, uram! Ha jó lettem volna, a nagymama most nem lenne angyal! – kiáltotta elkeseredetten zokogva.

- Ben, kicsi Ben, te jó voltál, nem miattad lett a nagyanya angyal, csak szeretett volna már a mamáddal és a papáddal lenni. Gyere fiacskám, nézd meg az ajándékaidat.

Felemelte a gyermeket, és a fához vitte. A fiúcska izgatottan mászott oda a kisvonathoz és a hintalóhoz, szemeiben végre öröm csillogott. Mr. Whetherby kinyitotta az ajtót, s vidáman kiabált a házvezetőnőnek.

- Mrs. Rossiter, hozhatja az állatot!

- Gyere Ben, ideje vacsorázni! – azzal lehajolt a gyermekhez, aki kezeit kinyújtva csimpaszkodott a nyakába. Mr. Whetherby gyengéden leültette az egyik székre, és lefejtette nyakáról a vékony karokat. Mrs. Rossiter megjelent a ropogósra sült libával, káposztával, burgonyával.

A kicsi tátott szájjal bámulta a hatalmas sültet, majd Mrs. Rossiter-t, végül odafordult Mr. Whetherby-hez:

- Ő jó néni, adott nekem enni. A nagymamámon kívül nekem senki nem adott enni. És te is jó bácsi vagy, mert idehoztál, és ágyban aludhattam, és ajándékot is kaptam.

A férfi nem tudta hová nézzen, hogy ne lássák szemében a könnyeket. Mennyit szenvedhetett ez a gyermek, ha egy ágy, néhány játék és egy tál húsleves jó emberré teszi őket a szemében?

Mrs. Rossiter a liba puha mellehúsából szedett a tányérjára, mellé krumplit és káposztát is.

- Egyél fiam, egyél. – noszogatta.

- Még nem lehet. – suttogta a kisfiú – Előbb meg kell köszönnünk a Jóistenkének.

Az asszony meghatottan nézett az éhes kisgyermekre, és mormolni kezdte az asztali áldást. A kicsi megvárta, amíg a férfi és az asszony enni kezd, csak utána látott hozzá. Mikor a libának csak romjai maradtak, Mrs. Rossiter kihordta a tálakat, és behozta az illatosan ringó süteményeket.

Benjamin csillogó szemmel ismerte fel a szomszéd cukrászda ínycsiklandó finomságait.

- És ezekből is ehetek?

- Hát persze fiam, de el ne rontsd a gyomrod, maradhat belőle holnapra is.

- Holnap is itt lehetek?

- Még holnapután is.

- Köszönöm Whetherby bácsi. – mondta a kisfiú.

Csengettek. Néhány pillanat múlva Langdon doktor lépett a nappaliba.

- Nocsak, a kislegény! Látom sokkal jobb színben vagy.

Benjamin félve húzódott Whetherby felé, de a férfi bátorítóan szólt:

- Ne félj doktor Langdon-tól Ben, ő segít meggyógyítani téged. Gyere, a doktor úr megvizsgál. – azzal a karjába vette a kisfiút, és a pamlagra fektette.

- De ne hagyj egyedül Whetherby bácsi. – suttogta sírósan a férfi nyakába.

A professzor gyorsan végzett a vizsgálattal.

- Még néhány nap ágynyugalom, és jobb lesz ez a láb, meg ez a fej, mint új korában! – paskolta meg a kisfiú arcát Langdon. – Mr. Whetherby, kikísérne?

A két férfi együtt lépett ki a hallba.

- Csakugyan jól van a fiú?

- Még nem teljesen, de jó úton halad. Mit tudott meg róla?

- Árva, a nagyanyja nevelte, de ő is meghalt. Azóta senkije sincs.

- Mi a szándéka vele?

- Jól érzi itt magát. Azt hiszem ... nos azt hiszem itt tartom.

- Ez komoly döntés Whetherby. Csak akkor hitesse el a fiúval, hogy itt maradhat, ha komolyan gondolja. Ne ébresszen hiú reményeket benne. Ha újra az utcára kerül, néhány nap múlva elpusztul.

Azzal feltette a kalapját, és távozott.

Whetherby visszament a szobába, ahol a gyermek önfeledten játszott a szőnyegen.

- Gyere fiacskám, ideje lefeküdni.

A fiú engedelmesen tűrte, hogy a férfi újra felvegye, és visszavigye az ágyba.Gondosan betakarta, majd az ágya szélére ülve kisimította a haját a homlokából.

- Aludj jól, fiam.

- A nagymama mindig nyitva hagyta egy picit az ajtót, hogy ne féljek.

- Jól van, én is nyitva hagyom.

William Whetherby nem aludt aznap éjjel. Langdon professzor szavain tűnődött. Langdon-nak igaza volt, nem játszhat egy gyermek életével. De kerülhet-e ez a gyermek jobb helyre? Ő és Mrs. Rossiter gondját viselnék. Taníttatná, ruházná, megadna neki mindent. Igen, ezt kell tennie. Ez a gyermek ajándék az elpazarolt évekért. Bement a fiú szobájába, odahúzott egy széket az ágyhoz, és pirkadatig vigyázta a fiúcska nyugtalan álmát.

Reggel jéghideg vízben megmosdott, ruhát váltott, majd elment otthonról. Az utcán kocsit fogott, és az ügyvédjéhez vitette magát. A jólétben jelentős zsírpárnákat gyűjtött ügyvéd még az igazak álmát aludta, de Whetherby nem tágított, míg a komornyik fel nem ébresztette. Az ügyvéd házikabátban, álmosan fogadta. Whetherby megbízta, hogy nyomozzon ki mindent a gyermekről, és intézze el az adoptálást. Elhatározta, addig nem szól a fiúnak, míg a jogi processzus le nem zajlik, nem akart tétova reményeket ébreszteni.

Benjamin nagyon jól érezte magát a Whetherby-háznál. Ahogy meggyógyultak a sérülései Mr. Whetherby apránként elkezdte a tudást csepegtetni a borzas fejecskébe.

Még egy hónap sem múlt el karácsony óta, mikor az ügyvéd azzal a jó hírrel jelentkezett, hogy a fiúcskának élő rokona nem lévén, az adoptálásnak akadálya nincs. Mr. Whetherby fáradjon be másnap az irodájába, írja alá a papírokat, "aztán viheti a szurtos kis árvát".

Aznap vacsora után Mr. Whetherby nem engedte felkelni az asztaltól Benjamin-t.

- Benjamin, meg kell beszélnünk valamit az ittléteddel kapcsolatban.

A fiú rémülten, remegve nézett a férfire, de ő olyannyira gondolataiba merült, hogy észre sem vette a gyermek riadalmát.

- Benjamin, egy hónapja vagy a házamban. – a kicsi szemeibe könny szökött a félelemtől – úgy látom jól érzed itt magad. Mondd Benjamin, szeretnél itt maradni velem és Mrs. Rossiter-rel... örökre?

A fiú csak nézett rá némán, mint aki nem érti mit mondanak neki.

- Ben, hallottad amit kérdeztem? Válaszolj fiam. – Whetherby izgatottan nézett a gyermekre. Ben hirtelen leugrott a székre, nem törődve semmivel felmászott a meglepett férfi ölébe, átölelte, és a fülébe súgta:

- Igen, Whetherby bácsi, szeretnék itt maradni veletek. – és miközben ezt mondta, vékony karjaival majd' kiszorította a szuszt "Whetherby bácsiból".

A papírokon gyorsan megszáradt a tinta, s a fiú immár hivatalosan a Benjamin Whetherby nevet viselte.

Ben és Mr. Whetherby között oly mély kapcsolat alakult ki, hogy a fiú idővel apának szólította Mr. Whetherby-t, s valóban úgy is érzett iránta.

Mr. Whetherby taníttatta Ben-t, és maga is sokat foglalkozott az ifjú szellemi épülésével. Különösen sokat tanította egy bizonyos Screenshaw könyveiből, nem csodálnivaló hát, hogy a kis Benjamin felnövekedvén kiváló vegyészmérnök lett.

Megismerkedett egy fiatal hölggyel, bizonyos Clara Dewberry-vel, akit egy év után feleségül vett. A Kensington Gardens-től nem messze béreltek lakást, s Mr. Whetherby minden vasárnap náluk ebédelt. Hamarosan megszületett a kis William Whetherby, s Mr. Whetherby-nél nem volt büszkébb nagyapa a föld kerekén. William után két esztendővel érkezett Prudence, őt követte a sorban bő egy esztendő múltán Benjamin. Mr. Whetherby minden vasárnap délutánt az unokáival töltött, a csöppségek boldogsággal töltötték el lelkét, mosolyuk megmelengette rozoga, öreg szívét.

Egy szombat délután fiatal fiú dörömbölt Whetherby-ék ajtaján. A cselédlány lélekszakadva jelentette az úrnak, hogy az apja halálán van. Mr. Whetherby azonnal kocsiba ült, s apjához hajtatott, feleségének meghagyta, hogy a gyermekekkel kövesse.

Az ajtóban Mrs. Rossiter fogadta.

- Jöjjön gyorsan uram, az úr nagyon rosszul van! Megtiltotta, hogy szóljak, de hogy hallgathattam volna?

Benjamin belépett az apja szobájába. A félhomályban megpillantotta apja sovány, takaróba burkolt alakját. Máskor sápadt arca most szinte szürke volt, megritkult fehér haja puhán omlott a párnára. Benjamin az ágyhoz sietett, s leült a szélére. Tenyerébe fogta apja törékeny kezét. Ha a falak beszélni tudtak volna, felidéztek volna egy huszonhét év előtti pillanatot, mikor egy sovány, fekete hajú férfi fogta kezében egy kisgyermek gyönge ujjait.

Apja kinyitotta a szemét, felismerés villant benne, ahogy fiára tekintett. Halkan, reszelős hangon szólalt meg.

- Fiam, hát mégis itt vagy. Csitt, hadd beszéljek, oly kevés már az időm. Köszönöm, hogy a fiam lettél, hogy kiolvasztottad ezt a vén kőszívet. Annyi örömet adtál nekem. És csodálatos unokákat.

- Apám!

- Ne szólj most Ben, és főképp ne köszönj semmit. Arra kérlek fiam, ne rendezz nagy temetést. Csak egy követ és fejfát akarok fiam. Mondd meg Clara-nak és a gyermekeknek, hogy szerettem őket.

Kifárasztotta a sok beszéd, pengevékony szájjal pihent az idős fej a párnán.

- Apám! Drága apám, te, aki életet és jövőt adtál nekem, apám, gyógyulj fel kérlek, hadd lehessek még a fiad!

Az aggastyán hangja halk volt, libbenő, mint a pillangó szárnycsapása.

- Örökre a fiam maradsz. – azzal ellobbant egy gyertya lángja.

Benjamin szorítva markolta apja kihűlő kezét.

- Apám, drága apám, ne hagyj itt, ne hagyj magamra, kérlek!

Szavai már nem találtak meghallgatásra, egy lélek elindult az Úr színe elé.

Londonban, egy öreg temetőben évtizedek óta apró virágcsokor didereg karácsonykor egy ódon síron. Kopott sírkő ez, lakója tán örök idők óta alszik kőpaplanja alatt. Korhadó fejfán alig olvasható betűk: William Whetherby 1782-1849

A sírnál idős ember áll két kisgyermekkel. Egyikük tízévesforma kisfiú, másikuk nyolc év körüli kislány, piros, prémes kabátkában, lábán magasszárú fűzős cipő.

- Papa, papa, ki volt ez a bácsi? – rángatta meg nyolc esztendeje minden erejével nagyapja kabátujját a kislány – ugyanaz a neve, mint neked, meg apának – csivitelte csodálkozva, míg a mohos követ és a kopott fejfát bámulta.

- Ő volt az én Whetherby dédapám, Pippa. Ben nagyapám apja. Én sosem találkoztam vele, az apám is csupán öt esztendős volt, mikor meghalt. De Ben nagyapa sokat mesélt róla. Kemény ember volt, de nagyon jó ember. Ben nagyapa nagyon szerette. Emlékszel arra a nagy festményre a nappalimban?

- Amin egy morcos fekete hajú bácsi van egy morcos fekete hajú kisfiúval?

- Ő Whetherby dédapa az én Ben nagyapámmal. De most gyere Pippa, ideje hazamennünk, a Jézuska már biztosan megérkezett...

- Pippa, Pippa drágám, merre jársz? – kérdezte a korosodó férfi a feleségétől.

Az asszony a mohos, évszázadnál is jóval öregebb kőre nézett, a korhadt fejfára, melyen frissen ragyogtak az újraaranyozott betűk: William Whetherby 1782-1849, azután a kezét fogó fiúcskára, William Hawkins-Whetherby-re pillantott, úgy válaszolt a férjének.

- Tudod, Nigel, éppen annyi idős voltam, mint most Will, - nézett újra az unokájára – mikor William nagyapám először hozott ki Whetherby dédapja sírjához. Elmesélte milyen jó ember volt, hogy az ő nagyapja, Benjamin éhen pusztult volna, ha Whetherby nem veszi magához, és nem neveli fel fiaként. Ha ő nincs, a mi családunk sincs. Ezért minden Whetherby elsőszülött fiú a William nevet kapja a családban, s minden gyermeket elhozunk ide karácsonykor, hogy elmondjuk neki a családunk történetét.

Emlékszel Will arra a nagy képre, ami William nagyapáék nappalijában lóg?

- Amin egy morcos fekete hajú bácsi van egy morcos fekete hajú kisfiúval?

- Igen. – mosolyodott el Pippa – Ő Whetherby ősapánk Benjamin-nel. Velük kezdődött az életünk. De most gyertek – fogta kézen Will-t, és karolt bele a férjébe – az angyalok már biztosan feldíszítették a fát.

Az alkonyi égbolton számtalan csillag között néhány erősebben ragyogott. Bizonyára William Whetherby, Benjamin, és az összes Will nagyapák, akik tovább adták unokáiknak a Whetherby család meséjét.

A kitchen to the Dóri House / Konyha a Dóri Háznak

The Dóri Ház is Hungary’s one and only children's hospice, it was named after the founder’s daughter, who died of leukemia at her age of 18.

The government doesn’t support their operations anymore, therefore they need any help they can get. They help the families of the ill children with taking care of the child, offering a place where the child and the parent can spend the days and nights together, they organize transports to physiotherapy to the capital, etc.

The company I work for decided to support them this year, but I wanted to create something special to the children. I dreamt about a kitchen with white furniture, pale yellow walls, black and white floor and pink fabrics.

As I had to stock up to the KDF as well, my best friend Anna helped me to put it together. We created my exact dream with white furniture, pale yellow walls and black and white floor. We chose a white tongue and groove panelling, and to create a modern feeling I used LEDs all over the ceiling. I found a lovely striped paper a while ago, just reprinted it on fabric and used as tea towel, curtain  and tablecloth. I used a lovely  bee print fabric to upholster the chairs. I chose and made utensils painted to the colours which appear on the striped fabric.

Finally filled the fridge with typical Hungarian products like „Túró Rudi” (http://en.wikipedia.org/wiki/T%C3%BAr%C3%B3_Rudi), Karaván cheese (a type of smoked cheese), wurst and sausage.

I hope that we created something which will bring joy to the little inhabitants of the Dóri House.

Have a lovely day,

Orsi

******************************

A Dóri Ház Magyarország egyetlen gyermek hospice háza, nevét az alapító lányáról, a 18 éves korában leukémiában elhunyt Dóriról kapta.

A kormány idén minden támogatást megvont a Dóri Háztól, így segítségre van szükségük a feladataik további ellátásához. A gyermek hospice segít a családoknak azzal, hogy gondoskodik a náluk tartózkodó gyerekekről, segít, hogy a gyermek és a szülő együtt lehessen, megszervezik a gyerekek kezelését a Pető Intézetbe, és hozzák-viszik őket, segítenek a további kezelésekben.

A cég amelynek dolgozom idén úgy döntött, hogy a Dóri Házat támogassa, de személyesen is szerettem volna az ott tartózkodó gyerekeknek. Egy konyhát álmodtam meg fehér bútorokkal, halványsárga falakkal,  fekete-fehér padlóval, rózsaszín textilekkel.  

Mivel időközben a KDF-re is készülnöm kellett, a legjobb barátnőm, Anna segített a konyha elkészítésében. Az álmomat valósítottuk meg fehér bútorokkal, halványsárga falakkal és fekete-fehér padlóval. Fehér lambéria mellett döntöttünk, és LED-dekkel „pakoltam tele” a mennyezetet a modern hatás kedvéért. Évekkel ezelőtt találtam egy mutatós csíkos papírt egy hobbiboltban, amit most textilre nyomtattam ki, ebből készültek a konyharuhák, a függöny, az asztalterítő és két szék kárpitja. A másik két székhez és konyharuhához egy színben illeszkedő méhecskés mintát választottam. A konyhai kiegészítők, tálak, merőkanál, stb. olyan színűek lettek, mint a  textil csíkjain megjelenő különböző rózsaszín árnyalatok.  

Végül megtöltöttem a hűtőt tipikusan magyar termékekkel: Túró Rudival, Karaván sajttal, virslivel és kolbásszal.

Remélem, hogy sikerült olyat alkotnunk, ami mosolyt csal a Dóri Ház kis lakóinak arcára.

Kérek mindenkit, aki teheti, támogassa őket, a hivatalos nevük Szemem Fénye Alapítvány, többet olvashattok róluk itt: http://www.szememfenye.hu/

Szép napot kívánok mindenkinek,

Orsi